Romantikus mohaszőnyeg a kertben
A mohaszőnyeg a kert árnyékos részeiben igazi áldás. Ott ahol a fű csak szenved, ahol állandó küzdelem a gyepet esztétikusan tartani, na ott érdemes elgondolkodni a mohaszőnyeg kialakításán.
Emlékszem gyerekkoromban a kertünkben volt egy sarok, ahová szüleim rendszeresen ültettek mohapárnákat (persze könnyű volt mindezt Lillafüreden) ami idővel több négyzetméteres, változatos színű, dimbes-dombos szőnyeggé növekedett.
Én pedig kisgyerekként sokszor csak ültem a puha szőnyegen, és akkurátusan szedegettem a mohából kinövő, vékony szálakon billegő apró fehér virágokat.
A moha az a növény, ami pont ott, és pont úgy növekszik, ahogy ő szeretne, ha ideális körülményekre lel. Dekoratív, romantikus, ódon hangulatot varázsol a kert árnyas részeibe, kövekre, fatörzsekre, vagy akár a talajra – sokszor csak úgy, maguktól…
Érdekességük, hogy rendelkeznek gyökérzettel, de mégis stabilan és határozottan terjeszkednek a nekik tetsző helyeken.
A vizet és a tápanyagokat a csapadékból a levegő páratartalmából, és a rájuk telepedő porszemcsékből veszik fel, teljes felületükön keresztül.
Nem is gondolnánk, de a moháknak több tízezres faja létezik a Földön. A mintegy 26 000 ismert fajból itthon 659 él. Annak ellenére, hogy az árnyékos, nyirkos környezetet kedvelik, ha nincsenek tűző napnak kitéve, nyáron jól tolerálják a szárazságot is, télen pedig a fagyokat.
Vannak kerttípusok, amik elképzelhetetlenek moha nélkül. Ilyenek például a természetesen burjánzó vidéki / tájképi kertek, de ilyenek japánkertek is, ahol ráadásul minden növénynek oka, jelentése, és célja van a kertben.
Hogyan kerüljön a mohaszőnyeg a kertbe?
Alapvetően 4 egyszerű lépésben gondolkodhatunk:
- keressük meg a legideálisabb helyet
- válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb és leginkább tetsző mohafajt
- készítsük elő a helyét
- ültessük le a mohapárnákat
Ennyire egyszerű, a többit pedig a természet már magától végzi…