Monet varázslatos Giverny kertje

Monet varázslatos Giverny kertje

Egy varázslatos birtok Párizstól alig néhány 10 kilométerre, az egyik legnagyobb impresszionista, Claude Monet – ahogy Ő fogalmazta anno – legszebb mesterműve.  Ehhez a kezdetben kicsiny birtokhoz vásárolta meg később az odavezető út másik oldalán fekvő területet, és itt alakította ki az a lenyűgöző kertet, melyet a világ „Monet Giverny kertje” néven csodál.

Monet kertje mind a mai napig a legtökéletesebb mű, akár egy megelevenedett impresszionista festmény, a színek és csodálatos harmóniájával.

Hihetetlen érzékkel és lelkesedéssel tervezte építette, formálta kertjét, megteremtve mindent amiről addig csak álmodott.

Mindent növényt, a virágokat, cserjéket, fákat is saját maga választotta ki, színük, formájuk és habitusuk alapján.

Gondosan ügyelt rá, hogy minden évszakban, minden hónapban legyenek színes virágzó növényei az ágyásokban és az utak mentén.

A mintegy öt holdas birtokra hatalmas virágágyásokat, rózsalugasokat, és  óriási tavat álmodott, kecsesen ívelő fahíddal, a víztükröt beborító, lágyan ringatózó vízililiomok felett.

Az a bizonyos Monet féle 38-as festék paletta…

Egy igazi kuriózum, ami csakis egy festő fejében születhet meg. 38 bd, kicsi, négyszögletes virágágyások, melyben a színek MONET szemén át elevenednek meg. Ugyanis a virágágyások színei abszolút szembemennek a kertek hagyományos színtervezésével, miszerint vannak hideg és meleg színek, úgy, mint például a kék vagy a vörös.

Csakhogy Monet és a festők színlátása ettől sokkal érzékenyebb, szerintük léteznek meleg kék, és hideg vörös árnyalatok is.

Így történhetett meg az, hogy ezekben az apró négyzetes ágyásokban a virágok színei úgy követik egymást, ahogyan az árnyalatok követik egymást egy festő palettán…

 

Monet kertje
Monet kertje

A ház közvetlen környezetében a a mértani ágyások találhatók, derékszögű utakkal összekötve. Innen kicsit távolodva ágyás- bokor- és magastörzsű rózsák,cserjék és díszfák  közt sétálhatunk, egész a romantikus rózsalugasig.

A kertben mindig, mindenhol virágzik valami szépség… Tavaszi hagymások és bokrok, vibráló színű egy-, és kétnyári, valamint évelővirágok mindenütt, amerre a szem ellát.

 

monet-kertje19
monet-kertje18
Monet kertje

A vízikert, vagyis a híres tó…

A világhírű vízililiom festmények ihletadóját, a hatalmas és gyönyörű tavat a fahíddal, csak később, 1890-ben alakították ki, cserjék, bambuszok és szomorúfüzek ölelésében.

Itt a főszerep a romantikus vízililiomoké, amihez a fák és bokrok adta nyugodt keretet  azaleák, rhododendronok, bazsarózsák, és a japán hangulatú fahíd illetve bambusz mellett, a mindenhova felfutó, beburjánzó lilaakác ellenpontozza.

Monet itt is izgalmasan használja a színeket, mégpedig a sokszínű zöldek, a bambuszok, díszfüvek, és páfrányok monokróm formáiban.

Május végén kezdenek nyílni, és egész szeptember végéig bontják szirmaikat a gyönyörű rózsaszín, fehér, és zöldes árnyalatú vízililiomok, amikhez júniustól a gólyahír, a színes nőszirmok és szellőrózsák csatlakoznak, míg késő ősszel az ámbrafák csodás látványa zárza a színek kavalkádját.

Monet kertje
Monet kertje