leander, a mediterráneum csodája

Én személy szerint szerelmese vagyok az illatos, szimpla, dupla, tripla és telt virágú csodáknak,  melyekből mára több, mint 140 fajtát dédelgetek a kertemben.

Imádom, ahogy kora tavasztól késő őszig fáradhatatlanul ontják virágaikat, egyesével, vagy csokrokban, bódító édes illat közepette.

Bár sokan mediterrán növényként emlegetik, a leander azonban nem csupán a Földközi tenger sajátja, és nem csupán erről a vidékről származik. A természetben élő leanderek előfordulása nagyon széles vidéken honos, kezdve a már említett Földközi-tenger medencéjétől,  a Közel-Keleten, Indián át egész Dél-Kínáig, de élnek őshonos fajták a Himalájában, az Atlasz hegységben, és Kenya hegyvidéki területein is.

Talán nem is gondolnátok, de a mediterráneum vidékén élő őshonos változatok egyszerű, szimpla virágú, illattalan fajták, míg az illatos, dupla, illetve teltvirágú növények őshazája India és Kína területe.

Hasonlóan nagy különbségek mutatkoznak méreteikben és fagytűrő képességeikben is. A legkisebb fajtákat törpéknek is nevezhetnénk, aki nem ismeri, bosszankodhat, hogy szép is virágzik is, csak épp nem nő!  Nos, van amelyik nem is fog… csak mert ilyen. Ezek a törpék a Kenya vidékéről származó fajták, 80 centisek, 1 méteresek, míg a Földközi tenger mellől származóak a 3-4-5 méteres valódi fák – az irigyelt óriások.

Általában -3, -5 fokos fagyokat tűrnek, de az Atlas helységben és a Himalája lejtőin élők fejlődéstörténetük során alkalmazkodva az ottani viszonyokhoz, akár a -12 fokos hideget is tolerálják, mondjuk azért ők sem túl hosszú távon.

Valószínű ebből a tulajdonságukból adódik az az általános tévhit, hogy a leanderek -5 fokig tűrik a hideget. Ezzel az infóval azonban bánjunk csínján, mert ma már rengeteg, nevesített, nemesített magonc / fajta van forgalomban, melyeknek a levelei már +2-3 fokban is ! szégyenlősen pirulva jelzik, cuccoljuk már végre védett helyre őket, mert bizony nagyon fáznak.

Az általános szabály: napra – tűző, perzselő napra. De! azért itt álljunk meg egy kicsit ismét, mert ennek az éremnek is két oldala van, még ha azok hasonlók is.

Szóval: az alapfajok és általában a leanderek, annál szebben és hosszabban virágoznak (hónapokon át, folyamatosan, vagy ciklikusan) minél többet éri őket a Nap.

Azonban, ha a legnaposabb hely egy déli fekvésű fal előtt van, és odaállítjuk a leandereket, akkor minden bizonnyal sikerül egy jó adag problémát is a nyakunkba vennünk. Ugyan is a  leander egyik mumusa az atka, kimondottan ezeket a száraz, forró, álló levegőjű helyeket szereti. És a déli falak előtt pont ilyen van, vagyis akár egy hét alatt is elfertőzhetjük a kedvenc virágainkat.

Tehát ha fal elé szeretnénk (vagy muszáj) tenni, akkor rakjuk szellősen a cserepeket, ne kergessük fel őket a falra, hagyjunk bőven helyet, hogy a levegő szabadon  körbejárhasson körülöttük.

A sötét színű virágok  a másik kényes pont. Ezeknek ugyanis fakulhat a színük a perzselő napsütésben, illetve több olyan sötét fajta is létezik melyek virágszirmai egész egyszerűen megégnek, hártyásan elvékonyodnak, vagy megfeketednek az erős UV sugárzás hatására.

Ezért a sötét fajtáknak olyan helyet keressünk ahol a déli perzselő nap nem égeti órákon át, vagy egy idő után más nagyobb növények finoman szűrt fénye óvja a kényeskedőket.

Amit minden leander egyformán szeret, az a víz. Ebből sosem elég neki, nyáron egyszerűen lehetetlen túlöntözni.

Én már egész korán reggel meglocsolom őket, amikor még hűvös a földjük, de akkor is csak állott vízzel, mert a hidegtől a leveleik besárgulnak és pikk-pakk ledobálják. Napközben hiába nagy a forróság, sosem locsolom meg, csak a táljukba öntök állott vizet, amit saját ütemükben, elég tempósan fel is szívnak, így még 40 fokban sincs nincs ideje a víznek „felforrni” alattuk.

Ha nem így tenném, a cserépben átforrósodott földben egyszerűen megfőzném a gyökerüket… Aztán késő este, ha a föld ismét visszahűlt, jöhet egy újabb adag állott víz, amivel aztán vígan elvannak az éjszaka.

Akármennyire is vegyszermentesen gondolkodunk, a leander a mi éghajlatunkon segítségre szorul tápanyag utánpótlás szempontjából. Eredeti élőhelyével szemben, nálunk korlátok közé van kényszerítve és mivel gyorsan nő és egész nyáron át virágzik, hamar kizsigereli  cserépnyi otthonának földjét.

Az én tapasztalatom valamivel több, mint 10 év távlatából: a heti egyszeri tápoldatozás, ami kiegyensúlyozott tápanyag utánpótlást biztosít a leander hosszú vegetációs ideje alatt. Ez az időszak időjárástól függően valamikor április közepén-végén kezdődik és mostanában akár október végéig is letarthat. Így nálam időjárástól függőn szeptember közepén-végén kapják az utolsó tápot, utána már csak élvezem a késői virágokat…

Tavasszal, amikor a leanderek kikerülnek a téli pihenőhelyükről, én nagyjából 3-4 hétig az épp lombosodó fák szűrt fényében tartom őket, hiszen hozzá kell szokniuk a kinti léthez, a napsütéshez. Különösen igaz ez, a pincékben, sötétben teleltetett leanderekre. Mondjuk nekem szerencsém van, mert egy óriás, öreg diófa van ebben segítségemre.

Nem érdemes az első napsütésre kikapkodni a szabadba, mert ugye márciusban, de még áprilisban is jöhetnek fagyok. Akkor pedig lehet fogni a 2-5-10-40-50 cserepet és cuccolni vissza védett helyre. Nos, nekem mivel vannak fajták amiből kettő van, valamivel több, mint 200-t kellene – szóval egy pár éve már nem kapkodok… a tanulópénzek megvoltak: elfagyott növényekben, és kondiedzésben is.

Szóval, ha már végre biztonságban kipakolhattuk, akkor jöhet a megelőző, lemosó permetezés, atka, gomba, és minden egyéb rosszhiszemű, jogcím nélküli lakó ellen.  Bevallom őszintén, mivel én ezzel a kombi cuccossal minden ősszel becsülettel lepermetezem az összeset teleltetés előtt, (mert amúgy akkor le kell! ) amennyiben tavasszal nem látok problémát – ezt környezetkímélően kihagyom.

Egyébként sem szoktam rögtön a permetszerek után nyúlni, hiszen nyáron mindennap látom őket, rögtön kiderül, ha valamelyikkel gond van. Ekkor először a nagyim féle praktikák jönnek, amiket ha időben alkalmazok, a problémát simán ki lehet pipálni.

Ami alól viszont nincs kibúvó, az a rendszeres nyári tápoldatozás. Enélkül nálunk, cserépben tartva őket – elmarad a virágözön. Én májustól egy hónapig minden hétvégén speciális virágzásindítót használok, majd júniustól szintén minden hétvégén váltva kétféle szert, amiből az egyik kimondottan leandereknek való, a másik meg egy általános granulátum, de még jobb.

A leanderek az utolsó tápoldatos öntözést nálam augusztus (időjárástól függőn max. szeptember végén) kapják, onnantól kezdve, bármennyire is elhúzódik a nyár, már csak sima vízzel öntözök. Így szép fokozatosan, fel tudnak készülni a téli pihenő időszakra, lassul a nedvkeringésük, és sokkal erősebben mennek neki a télnek, mintha még a behordás előtt is tápoldatozva lennének az újabb és újabb, 1-2 szem virág kedvéért.

Amit viszont nem úszhatunk meg, az a behordás előtti permetezés. Gomba/atka/levétetű ellen ősszel kötelező permetezni, hiszen egyrészt ilyenkor jóval kevesebbet látjuk a növényeket ezért nehezen vesszük észre a bajt, másrészt, amennyiben nem ideálisak a körülmények permetezés nélkül, még könnyebben megtörténhet a baj.

Mivel nincsenek nagy igényei, lehet sötét és világos(abb) helyen is teleltetni, azonban vannak minőségi különbségek a kettő közt. Minél sötétebb a hely, annál hűvösebb kell legyen, vagyis a 4-5 fokos pincék, illetve pinceszintű helyiségek (garázsok) teljesen ideálisak számukra. Nekem ilyen garázsban telelnek lassan 20 éve, kicsik és nagyok egyaránt. Amikor a kicsikkel pusztán jószándékú féltésből a lakásban próbálkoztam, mind tönkrement.

A leander nem szereti  a meleg teletető helyet, vagyis a szoba nem megfelelő számára, ott hajtásai megnyúlnak legyengülnek, kivétel nélkül betetvesednek, beatkásodnak, majd sokszor még tavasz előtt el is pusztulnak.

Ha világos helyen teleltetjük az maximum 10-12 fokos legyen, és csak néha, kevés vízzel locsoljuk. Egy pincében általában elegendő 5-6 hetente, de vigyázzunk, vannak szomjas fajták , ezeket pici vízzel akár két hetente.

Ha pincében telelnek még a víznél is fontosabb a szellőzés, különösen ha több növény tartunk együtt!

Mivel lombjukat megtartják folyamatosan párologtatnak, ami növeli a zárt helyiség páratartalmát, különösen úgy, hogy közben locsoljuk is őket. Ez pedig melegágya a gombás megbetegedésüknek, amit azonban könnyen kiküszöbölhetünk, ha fagymentes időben mindennap kinyitjuk rájuk az ajtót és szellőztetünk.

A leander tartása egyáltalán nem ördöngösség, a látvány pedig egész nyáron át gyönyörködtet.

Minden kép a saját kertemben, a saját leandereimről készült