A japán teakert –  CHANIWA – keletkezése a XV. századra tehető, bár maga a teaivás, és szertartásának gyökerei egészen a XIII. századig nyúlnak vissza. A kert maga az önzetlenséget, míg a kunyhó a mulandóságot, annak belső tere pedig a Nirvánát jelképezi.

A CHANIWA-ban, csak úgy, mint japán tájképi- és zen kertjeiben, szinte mindennek szimbolikus jelentése van. A teakert, hegyekből átültetett fákkal, cserjékkel, mohával és örökzöldekkel dúsan beültetett sétálókert, melyben  földbe süllyesztett kövekből kialakított kanyargós ösvény, az un.  harmatos út, a ROJI vezet teaház bejáratához.

露地 – ROJI: az út

A ROJI jelentése: nyitott, nyílt hely, a lépőkövekből álló út, amire akadálytalanul csapódhat a pára, a harmat, az eső. Ez egy természetes, végletekig tiszta hely, amit nem véd sem rang, sem család, sem pénz, sem státusz.

Ezeknek a lépőköveknek legendája is van.

利休 – RIKYU: a tea nagymester

E szerint a kertrendező RIKYU tea nagymester, teljesen elképesztett egy szamuráj lovagot azzal, hogy mekkora figyelmet szentelt minden apró kő helyének. A lovag túlzásnak vélt ekkora műgondot, és parancsot adott, hogy titokban mozdítsák el a köveket néhány hüvelyknyire. A mester azonban mindannyiszor fejcsóválva rakta vissza őket eredeti helyükre.

Tudta, hogy a figyelem elterelése éppolyan körültekintést kíván, mint annak felkeltése.

セキ いし – SEKI ISHI: a határkő

A ROJI-n néhol különös formájú, zsineggel átkötözött köveket helyeznek el, amit esetenként bambusz is helyettesíthet. Ez a SEKI ISHI, azaz határkő, egy olyan jelzés, ami a ház urának határait jelzi, ettől tovább lépni a meghívottnak sem szabad.

要石 – KANAME ISHI: a figyelmeztető kő

Máshol a lépdelő-kövek közepére egy másik követ helyeznek el jól látható módon, ez a figyelmeztető kő, a KANAME ISHI. Ez a kő valamely, a roji mentén feltűnt, vagy elhelyezkedő különös látnivalóra hívja fel a figyelmünket, ahol érdemes egy pillanatra megállni és elidőzni. Ez a séta hozzájárul ahhoz, hogy a látogató lelkiekben már felkészülhessen a teaszertartásra.

蹲踞 – TSUKUBAI: a vízgyűjtő

A zsúpfedeles teakunyhókba, csak az azok bejáratánál elhelyezett kőmedencékben, a  tsukubai – ban kezet és arcot mosva lehet belépni. Ez nem a fizikai, hanem a lelki és szellemi megtisztulás rituáléját jelenti. A tsukubai helye a  földön van, így maga a földre ereszkedés is az alázatot szolgálja, akárcsak a teaház alacsony bejárati ajtaja, mely belépéskor már eleve meghajlásra késztet.

A teakertben az út, a ROJI hordozza talán a legmélyebb  jelentést.

Legfontosabb szerepe a természetesség, a csend, a nyugalom, megjelenítése, a vágyak levetkőzése, az e-világi lét haszontalan kellékeinek elfeledése, a buddhizmus tanításainak alapján. A ROJI természetesen olyan út, amin nem kötelező járni, sőt bizonyos tudatosság is szükséges a tea út atmoszférájának megteremtéséhez, átéléséhez.

Ennek gondolatiságához fűződik egy régi japán példabeszéd:

„Egy házaspár áll a verandán éjjel, a férj, aki az éjjeli holdat csodálja és a feleség, aki odalép hozzá:   Nincs semmi ennivaló holnapra. Mit tegyünk?   Majd holnap foglalkozunk a holnappal. Most csak nézd a holdat.  A feleség leül férje mögé, árnyékuk összeér, s ahogy az éj egyre mélyebbre ér, elfeledkeznek az időről. A mindennapi gondokat maga mögött hagyó, és a hold fényében elmerülő feleség tudata, akárcsak a teamester által gondosan előkészített rojin végigsétáló vendégé – letisztult, és szabad lett. Az ilyen tudatnak pedig a természet feltárja az összes rejtett szépségét.”