借景 – Japán tájképi kert
A japán tájképi kert – SAKKEI – nem más, mint a természetből kölcsönvett táj, ahogyan azt a japánok nevezik.
A SHINTO VALLÁS ősidők óta szentelt kötelekkel sziklákat – ivakura – és fákat – himorogi – kerített el a természetből, hogy tisztelete tárgyát gyönyörű keretbe foglalja. A japánok a természetnek ezeket a szentelt kötelekkel elkerített részeit egyáltalán nem tekintették kerteknek. Enek ellenére, bennük kereshetjük a japán kertművészet, illetve a japán tájképi kertek előképeit.
Ezeknek a tájképi kerteknek a megszületése elválaszthatatlan a shintoizmustól. Japán egyik csodás hegye az Omivama hegy, mint shinto kegyhelyek egyik legrégebbike, nem más, mint maga a szentély. Az Omivama ősi erdejét nem háborítja semmilyen emberi építmény. Csupán egy autentikus japán kapu, a Torii jelzi a hitük szerinti különleges határmezsgyét.
Egy olyan kapu az út mentén, ami szimbolikusan elhatárolja az evilági tartományt a KAMIK vagyis az istenek birodalmától.
A Toriik jellegzetes pirosra festett, oszloplábakon álló keresztgerendás építmények, melyek maguk is szentélyek. Megtalálhatók a hegyek lábainál, és a tengerek partközeli részein.
A japán SAKKEI-k kifinomult művésziségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez az egyedülálló távol-keleti tájképi kertészet, egyike Japán szépművészeti ágainak.
A tájképi kertekben a keretet az érintetlen természet és a horizont adja, míg a közvetlen bejárható, érinthető terület a szimbolikák egymásra épülő csodás gyűjteménye.
A japán tájképi kert részletei
A japán tájképi kertekben minden okkal van: a víz, a szigetek, hidak, és kőlámpások is.
Mindennek jelentése és üzente van, ezek pedig merőben mást közvetítenek, mint amit ezekről egy európai ember gondolna. Nekünk a híd egyszerűen összeköt, a lámpás világít…
Mindezek azonban teljesen más okkal kerülnek a japánkertbe. Minden épített és természetes elem más és más szimbolikát hordoz.
Ezekben a kertekben már jelen vannak a növények, mégpedig igen dús vegetációban, bár a valódi japán kerteket egyáltalán nem a színes virágok jellemzik.
A nálunk jellemző „virág” virágokkal nem is találkozni ezekben a tradicionális kertekben.
Hogy hol, hogyan és miért, milyen fákat, cserjéket és virágokat használnak, azt mind ősi filozófiájuk határozza meg. Ennek szellemiségében formálják kerek egésszé a tökéletes harmónia eléréséhez.
Oka van a páfránynak, a bambusznak, cseresznyefának, krizantémnak, vagy a hortenziának, csak hogy párat említsek.
Mi az a NANTEI?
Létezik, továbbá a japánkertekben egy un. „NANTEI” is, ami nem más, mint a valós és a képzeletbeli világ határa. A Nantei azonban már a kerten belül helyezkedik el.
Ez a láthatatlan határvonal választja el egymástól a valóságban is bejárható, bebarangolható kerti utakat és részleteket a kert azon részeitől, ahová csak a tekintet hatolhat, illetve egyedül a kert gondozója léphet be.
Ezeket a tájképi kerteket a szerzetesek eredendően shintó szentélyek, buddhista templomok illetve várak mellett alakították ki de napjainkban jelen vannak mind Japán, mind a világ számos táján, mint a japán kertművészet páratlan szépségű, művészi alkotásai.
Érdekes az is, hogy a japánok, hogyan is tekintenek a kertre. Az európai emberektől eltérően, a japán ember nem tesz határozott különbséget az épített környezet, a kert és az azokat körülvevő természet közt.
Számukra a természet bármely kiemelt része, az maga A KERT.
A japánok úgy tartják, emberi konstrukcióknak szorosan kell kapcsolódnia természethez, minközben maximálisan tiszteletben kell tartania azt. Így pl. az ösvények kikerülik a fákat, az épületek igazodnak a domborzathoz. Semmi nem háborítja a természet életterét, mert minden szervesen együtt él, és egészíti ki egymást.
De miért bír ekkora jelentőséggel a kert a japánok életében?
Vallásosság, vagy filozófia befolyásolta a kertbe vetett nyugalom és meditálás, a természet közeli életérzés igényét?
Bár a mai japánkertekben már keverednek a három alapvető kerttípus (shintoista tájképi kert, buddhista zen kert, és taoista teakert) jellemző vonásai, és az alapfilozófia változatlan maradt.
A kert régen és ma is, a meditáció szentélye.
A természetközeli élet a megnyugvás helyszíne, ahol megtaláljuk elveszett önmagunkat, közelebb kerülhetünk a világhoz, és el is távolodhatunk attól – egy magasabb szférába.
Erre képes a nagyszerűen konstruált japán tájképi kert ereje, a gondolkodás, és elmélkedés tökéletes helyszíne. Végezetül pedig egy japán mondás, amit én imádok, és ami olyannyira jellemző a japánok különleges viszonyára a természettel:
„ A kert elengedhetetlen tartozéka az életnek, és bármilyen kicsiny is, mindig elég nagy ahhoz – hogy rásüssön a Holdfény.”
