Kevés olyan fűszernövény van, amely ennyire sokoldalú, szép és könnyen termeszthető, mint a snidling – vagyis metélőhagyma.
Zöld, fűszeres aromája miatt a konyha egyik alapnövénye, lila virágai pedig ehetők, mutatósak, sőt, ecet is készíthető belőlük.
De tudtad, hogy a snidling több ezer éves történelmi múlttal bír? És hogy már a kolostorok kertjeiben is díszelgett?
Merüljünk el egy kicsit ennek az ízben gazdag, mégis finom eleganciát képviselő hagymafélének a múltjában.
A snidling (latinul Allium schoenoprasum) a hagymafélék családjába tartozik, és eredetileg Eurázsia mérsékelt éghajlatú területein volt őshonos. Mára szinte mindenhol elterjedt, és nemcsak konyhákban, hanem kertekben és erkélyládákban is hódít.
Az első feljegyzések a snidling használatáról több mint 5000 évre nyúlnak vissza – az ókori Kínában már fűszernövényként és gyógyító hatása miatt is ismerték. Ott úgy tartották, hogy fokozza az étvágyat, serkenti az emésztést és segíti a test „belső melegének” egyensúlyát.
A régi egyiptomiak étrendjében is jelen volt, bár kisebb arányban, mint a vöröshagyma. A snidlinget inkább a felsőbb társadalmi rétegek fogyasztották – gyengédebb aromája miatt inkább illatosító, frissítő ételként került az asztalra.
A rómaiak már tudatosan ültették és nemcsak fogyasztották, hanem díszítésre is használták a növényt. Plinius, a híres római tudós is megemlíti a snidlinget írásaiban, mint olyan kerti növényt, amely egyszerre hasznos és szép.
A középkorban a kolostorok kertjeiben is fontos szerepe volt. A bencés szerzetesek gyógynövénykertjeiben külön ágyást kaptak a hagymafélék – köztük a snidling –, mert úgy hitték, hogy segít „a rossz szelek elűzésében” (mai szóval: enyhíti a puffadást 
). Gyógynövényként is alkalmazták, különösen torokfájásra, vértisztításra és fertőtlenítésre.
A 16–17. századra már nemcsak kolostorkertekben, hanem parasztkertekben és kastélykerti szegélyekben is megjelent, mint kedvelt szegélynövény. Lila virágaival nemcsak díszített, hanem méheket csalogatott a kertbe, ami különösen fontos volt a konyhakerti növények beporzásához.
Ez a tulajdonsága ma is aktuális: ha snidlinget ültetsz a kertbe vagy a balkonládádba, egy mini beporzóbarát oázist hozol létre.
A snidling ma is fontos fűszernövény, főként a skandináv, francia és kelet-európai konyhákban. Hidegkonyhai ételekhez, tojásos fogásokhoz, krémlevesekhez, túróhoz, vajhoz, mártogatósokhoz kiváló.
És ami a legjobb: akár egy cserépben is megél. Sőt, ha hagyod felvirágozni, a kerted egyik legszebb (és legfinomabb) pontja lesz!
A snidling egyik kevésbé ismert, de igazán izgalmas része a virága: gyönyörű lila-fehéres gömbök, amelyek nemcsak mutatósak, hanem teljesen ehetőek is.
Ízük fűszeres, enyhén fokhagymás, és remekül illenek salátákba, vajakba vagy díszítésként szendvicsekre.
De van egy még különlegesebb felhasználása is: a snidlingvirág-ecet.
Illatos, enyhén hagymás-savanykás ízű különlegesség, ami salátákhoz, sajtokhoz, pácolt zöldségekhez is kiváló.
Én virágzáskor minden évben készítek snidlingvirág ecetet, mind az íze, mind a fantasztikus látványa miatt. Sőt, minden évben egy kicsivel többet és többet, mert az ismerősök folyton kunyerálják, így elég gyorsan fogy a készlet.
A receptet lépésről lépésre megtalálod az oldalon itt: Snidling virág ecet – InOutGarden
A snidling tehát nem csupán egy „zöld izé” a túrós csuszán, hanem egy sokoldalú, évszázadok óta használt és szeretett növény, ami összeköti a kertet és a konyhát, a múltat és a jelent.
Legyen szó fűszerezésről, ételdekorálásról, vagy illatos ecetről – a snidling minden formájában öröm. 
Ismered a kerti növények eredetét, történetét és gasztronómiai jelentőségét?
Olvasgass kicsit!
